Kedves Látogató!
A tegnapi Mátrix technikai felépítése során sajnos több problémába ütköztünk, melyeket lelkes csapatunk igyekezett megoldani, de az éles környezetben olyan hibák is előjöttek, melyeket a tesztelés során nem sikerült tapasztalni. Röviden összefoglalva az alábbi történt:
-
- Idén átfogó fejlesztéseket végeztünk a korábbi évek rendszerén, ami miatt főbb komponenseket cseréltünk ki. A rendszer méretei miatt nem lehetséges azt teljes mértékben letesztelni, mivel ahhoz egy másik kollégiumra lenne szükségünk. Így viszont az összeépítés jelenti azt a pontot amikor a hibák előjönnek, és sajnos most több előre nem látott probléma merült fel, melyek nagy részét még azonnal javítottuk.
-
A szobák lámpáit vezérlő régi típusú „fejőgépeket” – melyek idén komoly fejlesztéseken mentek keresztül – újra kellett forrasztani az éles környezetben tapasztalt illesztés problémák miatt.
-
- A kollégium néhány szintjén az UTP aljzatok nem működtek megfelelően.
-
- Az utolsó pillanatban, az okozta a katasztrófát, hogy a lámpákat vezérlő egység firmware algoritmusában rájöttünk, bent maradt egy hiba, így az eszközök nem tudták kiszámolni, hogy melyik szobában vannak, és melyik jelet kell elkapják a csomagból. A firmwaret 23:00-ra tudtuk volna megjavítani, ezt 30 perces programozás követte volna, minden szinten, minden eszközt egyesével újraprogramozni egy laptoppal.