10 évvel ezelőtt még mindennapi volt a filmes fényképezőgép, épphogy kijöttek az első Androidos telefonok. Az Apple is csak ekkor adta ki az első iPad-jét. A Windows 7 is csak pár hónappal az újévi buli előtt jelent meg a piacon. Mindenkinek van pár emléke ebből a korból ‒ a mi kolink ekkor találta ki, hogy legyen színes a Mátrix, és ezt meg is csinálták!
Szerző: Kiss Ádám
Mátrix classic edition 2020
A járványhelyzet miatt sajnos a Mátrix sem tud megvalósulni. Ennek elsősorban az az akadálya, hogy végig kellene mennünk az összes érintett szobán. Itt azonban még nem adtuk fel!
Mi lesz idén?
Az egyik ötletünk az, hogy a megfelelő szobákban a világítást fel- vagy lekapcsolva egy képet rajzolunk ki a koli oldalára (bármiféle rendezvény nélkül), ezzel megemlékezve az elmaradó Qpáról és Mátrixról.
Ennek a megvalósításához szeretnénk kérni a Ti segítségeteket!
Mi lenne a feladatotok?
A kezdeményezésben szokásosan a 05-12-es szobák érintettek a 6-18. szinteken. Amint megszületik a végleges terv, akkor értesítenénk Titeket, hogy a szobátokban az adott idősávban milyen állapotú legyen a világítás. A kezdési időpontban vagy valamivel előtte be kellene állítanotok azt. Ehhez persze elég egyetlen ember a szobából.
Ha fel kell kapcsolnotok:
- Távolítsatok el minden árnyékolót az ablakokról, és húzzátok el a függönyöket
- Kapcsoljátok fel a villanyt
Ha le kell kapcsolnotok:
- Húzzátok be a függönyöket
- Kapcsoljátok le a villanyt (Ha szükséges, akkor az asztali lámpák természetesen működhetnek.)

Köszönjük, hogy ott voltatok!
Szeretnénk megköszönni a Mátrix csapatának nevében minden kedves látogatónknak, hogy a csúszás ellenére is kíváncsiak voltatok arra, ahogy a Schönherz kollégium óriáskijelzővé változik! Reméljük jól szórakoztatok, és jövőre is találkozunk ugyanekkor, ugyanitt!
Ha tetszett a Mátrix, csatlakozz hozzánk a Facebookon is! http://www.facebook.com/pages/Schönherz-Óriáskijelző/162797473735330
üdvözlettel,
a Mátrix szervezőgárdája
Keddi időjárás
Úgy tűnik, szerencsére az időjárás is kegyes lesz a Mátrixra látogatókkal, így biztosan nem az esőnapon tartjuk meg a rendezvényt (addigra már különben is elromlik az idő).
Már csak egyet kell aludni!
A Mátrix már csak a start gomb megnyomására vár! Kedden 21 órától a Schönherz kollégium déli oldalán megkezdődik a Qpa leglátványosabb rendezvénye, ami idén az animációk színvonalában is magasabbra teszi a mércét az előző évekhez képest.
Íme pár helyszín, ahonnan teljes mértékben élvezheted a Mátrixot: http://g.co/maps/qm85x vagy http://g.co/maps/7qu97.
Fontos, hogy ne pont kezdésre érkezz, mert a nagy tömeg miatt, lehet, hogy már nem jut a jó helyekből!
Szeretettel várunk,
a Mátrix szervezőgárdája
Schönherz Mátrix 2011 – hamarosan!
Már javában folynak az idei Mátrix előkészületei, hogy október 4-re újra megelevenedhessenek a qpacsapatok színes animációi a Schönherz kollégium déli oldalán. További infók hamarosan!
Kövesd a Mátrixot a Facebookon!
Az esemény:
http://www.facebook.com/event.php?eid=269975269694182 A csapat:
http://www.facebook.com/pages/Schönherz-Óriáskijelző/162797473735330