Az első Mátrix 2002-ben villant fel a Schönherz Kollégium falán. Számbavettük, mennyi minden történt ezalatt az egy évtized alatt:
A Mátrix története 2001-ben kezdődött, amikor egy Qpa-gyűlésről hazatérve néztük, ahogy a kollégisták fel-le kapcsolgatják a lámpákat. Ekkor gondoltunk először arra, hogy milyen jó ötlet lenne ezt automatizálni, és ezzel lényegében egy óriási kijelzőt létrehozni. Szerencsére már akkor is megvolt az ehhez szükséges erőforrásunk és lelkesedésünk, így elkezdtük a kollégium történetének egyik legnagyobb projektjét.
A közben Mátrixnak elnevezett projekt 2002-ben debütált a Villanykari napok keretei között megrendezett Schönherz Qpán. Már ebben az évben is animációk lejátszása volt a cél a 18 emeletes épület déli falán – egyelőre néma filmként –, de elkészült egy kompatibilis tetrisz program is, amellyel így élő interaktív játékot mutattunk be. Sajnos ebben az évben technikai gondok miatt nem sikerült megrendezni az eseményt.
2003-ban már hangosítást is biztosítottunk, így ettől az évtől kezdve a kollégium egy óriás hangos-animációként működött októberben. Versenyt hirdettünk, ahol csapatok által készített animációkat közösen néztük, és értékeltük. Ebben az évben született meg az első, és azóta is az egyik legnépszerűbb – a szervezők által minta példaként készített – animáció, a “Csernozjom tourist”. Az animációnak akkora sikere volt, hogy minden évben újra lejátsszuk, immár hagyományként.
2008-ig minden évben megszerveztük a Mátrixot (kivéve 2004-et és 2007-et, amikor a kollégium átépítés alatt volt), de rengeteg erőforrást és munkát igényelt a szerelés, mivel a teljes kollégiumot át kellett kábelezni erre az eseményre. Ebben az évben az újonnan alakult Schönherz Elektronikai Műhely nyújtott kezet a szervezőknek a hardverek kommunikációjának újratervezésével. A kollégiumban folyamatosan üzemel az internetes hálózat, amit tökéletesen ki lehet használni a képkockák vezérlő egységekhez való elküldésére. Erre a hálózatra való átállás a kábelezési munkálatokat szükségtelenné tette. Ez egy újabb óriási, kockázatos és magas költségű projekt volt (kb. 750 000 Ft), de a támogatóink segítségével sikerült megvalósítani. Ennek köszönhetően a felszerelés ideje jócskán csökkent. Ugyancsak ekkor történt változás, hogy a fekete-fehér helyett már egy harmadik, szürke árnyalat is megjelent, így az animációk már három színben készülhettek. Ebben az éven már több, mint 1,200 néző kísérte figyelemmel az eseményt.
2008-ban a TV2 Aktív c. műsorában egy körülbelül két perces prezentáció jelent meg a projektről, és arról, hogy körülbelül hogyan is működik.
2009-ben az elmúlt évi sikereken felbuzdúlva a Schönherz Elektronikai Műhely tagjai már gondolkoztak azon, hogyan lehetne a Mátrixot továbbfejleszteni. Az ötlet az volt, hogy a három szín helyett tegyük színessé, LED-eket használva az akkori, hagyományos lámpák helyett. Ebben az évben a nézők száma is megnőtt, becslések szerint már több, mint kétezer ember volt jelen. Ezévi sikereinket ironikusan nyomatékosítja, hogy pár nappal az esemény után a webszerverünk túlterhelődött a váratlan nagyszámú látogatásoktól, és egy pár óráig elérhetetlen volt. Ebben az évben már két-három hónappal a várható kezdés előtt kaptunk érdeklődő leveleket.
2010-ben a színes fejlesztés terveit újra átgondoltuk. Ebben az évben embertelen mennyiségű munka várt a fejlesztőkre, mind tervezési, mind kivitelezési téren. A 208 fatáblára több, mint 44 km vezeték, 10816 csatlakozó, és 22464 darab LED került fel.
Szerencsére a kollégiumi közélet is újra megmutatta, hogy több száz ember tud együtt dolgozni. Minden kollégista kivette a részét a projektből, volt aki lyukasórában, volt aki esténként, volt aki egy egész hétvégét rászánt.
2011-ben a Schönherz Óriáskijelző eseményéhez 8 500-nál is többen jeleztek vissza, hogy Ott lesznek.
2012-ben a korábbiaknál is nagyobb érdeklődésre számítottunk. A főpróba a Kutatók Éjszakája volt, melyben azévben először a Simonyi Károly Szakkollégium is részt vett: a Schönherz Kollégium északi oldalán egy valamivel kisebb Mátrixot láthattak az érdeklődők.
A következő években folyamatosan többezres maradt az érdeklődők száma, és jobbnál jobb animációk születtek a csapatok részéről.
Idén, 2018-ban újra nagy változáson esett át a Mátrix, bár ezúttal a színfalak mögött: a Schönherz Elektronikai Műhely az alapoktól tervezte újra az eseményhez használt hardvereket. A kollégium közössége ismét példásan összefogott, a nyílt kézi beültetésre annyian jöttek el, hogy sokaknak nem jutott forrasztópáka.
A Mátrix életében a projekt (nem szokásos lévén) sok figyelmet kapott a médiától, a YouTube-tól elkezdve internetes újságokon keresztül országos tv-csatornákig, de megkaptuk a saját 1,5 perc hírnevünket az amerikai ABC News hírcsatorna egyik matinéjéban is.
A híres Csernozjom tourist animációt több, mint 350 000-en látták a YouTube-on, mielőtt el lett távolítva.
A Schimán csapat által készített, 2017-es animációt több, mint 175 000 néző látta egyetlen év alatt.
Az összes, Mátrixhoz kapcsolódó YouTube-videónak már néhány éve is 500-750 ezer nézője volt.